2016. február 11., csütörtök

Tippek a szóbeli felvételire

Kedves 8.-os bajtársaim!
Sokak számára komoly gondot okoz a szóbeli felvételi, mert fél, hogy ezzel szúrja el az egész eljárást. Minket szerencsére rendesen elláttak tippekkel, és utána is néztem. Remélem, segítségetekre lesznek a tanácsaim. Igyekszem többféle szituációra is ötletet adni!

1. Motivációs beszélgetések
   -Öltözz diszkréten, (de mindenképpen ünneplőbe!!!)
   -Lányoknak: NE fesd ki magad!
   -Ha bemész a terembe a hangos köszönés után kérdezd meg, le szabad-e ülnöd!
   -Mutatkozz be!
   -Elég a jó tulajdonságaidat felvázolnod, a többire majd később rájönnek, ha felvesznek! ;-)
   -Elő kell adnod, hogy minden vágyad abba a suliba bekerülni (de azért ne nyalizz!!!) !
   -Ha megkérdezik, hanyadik helyre jelölted be őket, pirulás nélkül mondd, hogy az 1. helyre, akkor is,        ha ez nem igaz! (Ők ezt nem fogják megtudni!)
   -Ha nem tudsz jól hazudni, csapd be magad! Gondold azt, hogy majd a márciusi módosításoknál úgyis az első helyre teszed őket, és így nem hazudsz! XD
  -Fontos, hogy szimpatikusnak tűnj! Ha a magánéletedről kérdeznek, bármit mondhatsz, hiszen úgysem mennek majd el a lakásodra ellenőrizni, hogy igazat mondtál-e!
- Ne izgulj! Csak légy kedves és közvetlen! Próbálj imponálni a vizsgáztató tanárnak! Add magadat, de maradj diszkrét!

2. Szaktárgyi felvételi
   -Fontos, hogy minden tételt tanulj meg, de ha ez nem sikerül, akkor legalább a maradékot nézd át! A legcikibb és visszataszítóbb, ha egy mondatot sem tudsz mondani, és visszadobod a tételt!
   - Ha pl. csak 1-et nem tanultál meg, Murphy törvénye, hogy azt fogod kihúzni! XD
   - Ha úgy érzed, a válaszaid nem elegendők a felvételhez, de már nem tudsz mást mondani, egészítsd ki a tananyagot érdekességekkel, saját véleménnyel, ehhez kapcsolódó aktualitásokkal...stb. Ezzel az idő is elmegy, folyamatosan beszélhetsz makogás helyett, és még a tanárt is leveszed a lábáról! Persze ehhez is kell némi lexikális tudás és tájékozottság, szóval...készülj fel mindenre!
   -Szaktárgyi felvételire is érdemes a motivációshoz hasonló öltözetben menni, és erre is ugyanazok az illemszabályok vonatkoznak!
   -Ha tanultál rá: Ne izgulj! Nem lesz nehezebb, mint egy felelés!
   - Ha nem tanultál: Kezdj el imádkozni, vedd elő az improvizációs képességeidet, és vagy egyáltalán ne izgulj, vagy add elő ennek az ellenkezőjét (tégy úgy, mint aki mindent tudott még tegnap, de az izgulástól leblokkolt, és mukkanni sem bír!)! Az egyik talán beválik....
 -'Majd elfelejtettem: NE késs!(egyik felvételiről se!)

Nos, remélem hasznos információkkal szolgálhattam. Sok sikert kívánok!



 

2016. január 24., vasárnap

Zeneajánló

Remélem, rockrajongók, ismeritek a BVB-t (Black Veil Brides)! Az énekesük, Andy Biersack szerintem übercuki. Sokak szerint AMO-k, de valójában közük nincs hozzá! Oltárian jó zenéjük van, ne hagyjátok ki! Íme egy számuk:BVB- Devil in the mirror

A másik kedvencem a Road. A sok erotikus számuk mellett találhatunk 1-2 normálisat is, de összességében tökéletes szövegeket és zenéket írnak-magyarul-.Imádom őket!Hallgass bele: A szám címe: Ne mondd! ez is tőlük van:Go!

Ha jobban bírod a lágyabb dallamokat, az ITI (Intim Torna Illegál) zenéiből válassz! Van köztük alternatív, rock, pop és latin-amerikai beütésű is. Ezek a személyes kedvenceim: Örökké, A mennyország kapujában és Hatdiplomás.

Remélem tetszenek a zenék. Kellemes időtöltést!

2015. augusztus 12., szerda

5 perces sütemény-Recept

Alapvetően bármilyen alkalomra elkészítheted, és valóban 5 perc az egész, hiszen mikróban kell  megsütni. Könnyen kísérletezhetsz az ízesítésével is. Én a drága alsó tagozatos tanárnőmtől, Magdi nénitől tudom. Ezt még a legkétbalkezesebbek is el tudják készíteni! Sok sikert!
Hozzávalók: 4-5 evőkanál liszt, 4 evőkanál.porcukor, 0,5 csomag sütőpor, 2 evőkanál kakaó, 1 tojás, 3 evőkanál tej, 3 evőkanál olaj, mikrós edény.
Elkészítés: A hozzávalókat sorban keverd össze. Az így keletkezett masszát öntsd kivajazott és liszttel behintett mikrós edénybe. Mikróban kb. 3 percig süsd. Kész!
Tipp: Kakaó helyett tehetsz bele vaníliás cukrot is, vagy elkészítheted a tészta egyik felét kakaósra, a másikat pedig vaníliásra. Ezt összecsurgatva vidám márványmintát kapsz. Ha két adagot is csinálsz (akár két különbözőt) egymásra ragaszthatod őket lekvárral vagy nutellával, de friss/aszalt gyümölcsöt, vagy csokit is keverhetsz a tésztához. A képen látható példány tetejét háztartási keksszel raktam ki, így a felvágáshoz is megvolt az irányadó. Kísérletezz bátran! 

Blogomról

Mindenkit köszöntök Réka világában! E blog létrejöttét csak a balszerencsémnek köszönhetem, mivel teljesen  véletlenül sikerült összehoznom. :-) Néhány éve már próbálkoztam a nyilvános naplóírással, de aztán hamar feladtam, és már a nevét sem tudnám megmondani. Véletlen kattintottam rá a linkre, mely ide vezérelt, aztán már annyira belejöttem a tervezésbe, hogy úgy döntöttem, a blog marad.Célom, hogy bemutassam nektek sokszínű világomat, és a lapjaimon megjelenő témáim közül mindenki megtalálja a kedvére valót. Sajnos a laptop, amiről írok, igen lassú, ezért nem szeretem használni. Ne várjátok tőlem, hogy minden nap írjak! Próbálok széles körben válogatni a témák közül, melyeket megosztok veletek. Érdekes, őszinte, korszerű és laza bejegyzések írására törekszem, melyeket elsősorban velem hasonló korban levő tizenéveseknek szánok.